Pataki János munkássága

Pataki Janos

Pataki János festőművész, grafikus 1933-ban született Szegeden. Saját elmondása szerint soha senkitől nem tanult festeni, és mindig a maga ura volt. Budapestre ment, ahol a Képzőművészeti Főiskola jeles festőtanárának, Bernáth Aurélnak a magántanítványa volt, de hivatalos formában tanulni továbbra sem akart. Néhány évet Miskolcon töltött, ahol díszletfestést tanult.

1958-tól szerepelt kiállításokon. 1965-től 1980-ig élt és alkotott városunkban. 1969-ben képzőművész kört alapított, melyet közel két évtizedig vezetett. „Iskolájában” több művészeti ágat művelt, illetve több nagyhírű művészt indított el alkotói pályáján. Az itt eltöltött idő alatt a város ikonikus alakjává vált. A városban működő intézményeknél, vállalatoknál, magán- és közgyűjteményeknél számtalan alkotása megtalálható.

A hatvanas években ő készítette a Derkovits Gyula Művelődési Központ és a város kiadványainak illusztrációit. Az ő tervei alapján készült el április 4. tiszteletére Leninváros emlékplakettje. Először a várossá nyilvánítás 10. évfordulóján adták át azoknak, akik a legtöbbet tették Leninvárosért.

A várossá nyilvánítás 50. évfordulós rendezvényeinek egyik jelentős eseménye volt a művész életmű-kiállítása a Városi Kiállítóteremben. Ebből az alkalomból Tiszaújváros Város Önkormányzatának támogatásával Pataki János munkáiból kiadvány készült.

Pataki János tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának. Neves tanítványai közé tartozott a tiszaszederkényi körben tanult Pálfalusi Attila, és ugyancsak a tanítványa volt Bukta Imre.

A 2021-ben alakult képzőművészeti kör 2022-ben Pataki János nevét vette fel.

Kitüntetései:
Tiszaszederkény Emlékplakett (1968)
Kondor Béla-díj (1988)
Miskolci Téli Tárlat díj (1988, 1997, 2007)
Tiszaújváros PRO URBE Életműdíj (2017)

Kiállítási katalógusok:
Pataki János festőművész kiállítása. [S. l.]: [s. n.], 1968. (A kiállítás helye és ideje: Tiszaszederkény, 1968. december 13 - 23.)
Pataki János festőművész kiállítása a tiszaszederkényi Derkovits Gyula Művelődési Központban 1969. május 20 - 30.. [s. l.]: [s. n.], 1969.
"kispataki" (Pataki János) életmű kiállítása. Miskolc: [Miskolci Galéria], [1998.]; (A kiállítás helye és ideje: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, 1998. augusztus 13 - szeptember 13.)
Homonna György: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum : [2007. március 8 - 2007. április 12.]. Miskolc: Miskolci Galéria, [2007.]; (A "mér-Leg" c. kiállítás katalógusa)
Pataki János: az elbukás szépsége. Miskolc: Herman Ottó Múzeum, 2015. (A kiállítás helye és ideje: Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 2015. június.)

Róla szóló irodalom:
Megnyílt Pataki János kiállítása = Borsodi Vegyész 2. évf. 1965/29. sz. p. 4.
Benedek: A szakkör meg a mestere = Észak-Magyarország 22. évf. 1966/209. sz. p. 6.
Pataki János kiállításán Tiszaszederkényben = Borsodi Vegyész. 6. évf. 1969/22. sz. p. 2.
Koppányi: Egy festő arcképéhez = Borsodi Vegyész 6. évf. 1969/26. sz. p. 4.
Benedek: Pataki János félszáz műve között Észak-Magyarország 38. évf. 1982/213. sz. p. 5.
„Én a magam ura voltam mindig…” = Tiszaújvárosi Krónika 13. évf. 1995/48. sz. p. 4.
Szegő Péter: Sötét vadon, virágos ösvény = Tiszaújvárosi krónika 16. évf. 1998/38. sz. p. 9.
Hajdu Imre: „Ágaimból koronát növesztek” = Tiszaújvárosi krónika 24. évf. 2006/19. sz. p. 1.; 5.
Borza Károly: Az öntörvényű „kispataki”: Pataki János kiállítása = Tiszaújvárosi Krónika 24 évf. 2016/19 sz. p. 8.

Képgaléria

Találatok: 470