Tiszaújvárosi vonatkozású filmek, dokumentumfilmek

filmek01Az elmúlt évtizedekben városunkban több alkotást is forgattak, amelyekre büszkék lehetünk, hogy településünket választották helyszínül.

Sodrásban (1963, filmdráma, fekete-fehér, 81 perc)

forgatókönyvíró: Gaál István, Gyöngyössy Imre, Karall Luca

operatőr: Sára Sándor

rendező: Gaál István

Szereplők: Csíkos Sándor, Kozák András, Moór Marianna, Drahota Andrea, Harkányi János, Orbán Tibor, Fogarassy Mária, Kormos Lajos

Gyártó: Hunnia Filmstúdió

Gaál István című filmjét 1963-ban a Tisza parton forgatták. A Sodrásban szereplői egyetem előtt álló fiatalok, akik a nyár utolsó napjait igyekeznek kiélvezni a Tisza-tó partján. Az önfeledt fürdőzés közben azonban észreveszik, hogy eltűnt az egyik társuk…

Ez a filmtörténeti jelentőségű alkotás indította el a magyar újhullámot. Gaál István remekműve több nemzetközi és hazai díjat is nyert: Karlovy Vary fődíj, Magyar Filmkritikusok Díja a legjobb rendezésért és az operatőri díj, Pesaro: a fiatal kritikusok díja, Edinburgh Nemzetközi Filmfesztivál Szakmai zsűri oklevele.

 

Leninvárosban forgatok (Címváltozatok: A város neve Lenin, Leninváros, 1975, dokumentumfilm, fekete-fehér, 15 perc)

Rendező: Máriássy Félix és Gere Mara

operatőr: Kardos Sándor

Gyártó: MAFILM Híradó és Dokumentumfilm Stúdió

A filmet 1974-1975-ben forgatta Máriássy Félix, amelyben megszólalnak az első lakók és az akkori fiatalok. A rendező halála miatt nem készült el film, ennek ellenére így töredékeiben is történelmi dokumentum. Végül a filmet Máriássy Félix rendezői jegyzetei és a leforgatott anyag alapján Gere Mara fejezte be. A film kísérőszövege az elhunyt rendező naplójának az a részlete lett, amely erre az alkotásra vonatkozott.

 

Panelkapcsolat (1982, játékfilm, 35mm, fekete-fehér, 84 perc, 1:1,33, Mono)

forgatókönyvíró és rendező: Tarr Béla

operatőr: Mihók Barna, Pap Ferenc

Szereplők: Koltai Róbert, Pogány Judit, Ambrus Kyri, Sothó Józsefné, Udvarhelyi András

Gyártó: Társulás Stúdió, Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiója

1982-ben forgatták Tarr Béla Panelkapcsolat című filmjét. A férj és a feleség kilenc éve házasok, és egy lakótelepi panellakásban élik konfliktusokkal teli életüket. A filmben a család szétesésének anatómiája, a veszekedések és a kisebb „ünnepek” mellett az elvágyódás is fontos szerepet kap. A rendező művében olyan emberek drámáját mutatja be, akik képtelenek a mindennapi gondok felé emelkedni.

A film 1982-ben Locarnóban elnyerte a zsűri különdíját.

 

Széllel bélelt város (1991, dokumentumfilm, 35mm,színes és fekete-fehér, 48 perc)

rendező: Máriássy Ferenc

vágó: Kondor Zsuzsa

Gyártó: Objektív Filmstúdió Vállalat

1991-ben készült Máriássy Ferenc 48 perces alkotása. Máriássy Félix 1975-ben bekövetkezett hirtelen halála megakadályozta Leninvárosról szóló dokumentumfilmjének befejezését. A leforgatott anyagot megőrizték, s ez tette lehetővé az összehasonlítást 15 év múlva. A film arra a kérdésre keresi a választ, hogy az alig 20 éve létező Leninváros miért nem tudott valódi közösséggé formálódni. Megszólalnak az 1974-es alkotás szereplői, illetve fiatalok.

 

Szamba (1995, játékfilm, 35mm, színes, 98 perc)

forgatókönyv: Koltai Róbert, Vámos Miklós, Vészits Andrea

operatőr: Gózon Francisco

rendező: Koltai Róbert

szereplők: Görög László, Koltai Róbert, Molnár Piroska, Hernádi Judit, Kerekes Éva, László Zsolt, Szabados Mihály, Kelemen József

Gyártó: Hunnia Filmstúdió, HBO Europe, MTM Kommunikáció, Magic Media

A film hősei apa és fia - idősebb és ifjabb Szamba Ottó -, akiket más-más módon, de megérintett a színjátszás aurája. Id. Szamba egy kisváros lelkes kultúrosaként hódol Tháliának, vagyis inkább ripacskodik, hangoskodik, míg fia, Kisottó elvégzi a főiskolát, és színész lesz egy vidéki színtársulatnál. A fiú megfeneklik, és végül észrevétlenül, csendben kilép az életből.

1996-ban a Budapesti Magyar Filmszemlén a közönségszavazatok alapján megkapta a Pesti Műsor díját. 1996. április 5-én Tiszaújvárosban a Derkovits Kulturális Központban volt a film vidéki ősbemutatója.

 

Feri és az édes élet (2001, játékfilm, színes, 90 perc)

írta: Czabán György, Para Kovács Imre

operatőr: Pálos György

rendezte: Czabán György

szereplők: Hollósi Frigyes, Dózsa Erzsébet, Csákányi Eszter, Bojtár B. Endre, Éles Eszter

Gyártó: Közgáz Vizuális Brigád

Feri huszonhat évet a Csavargyárban nyomott le, mint betanított munkás. Felesége - immár huszonhat éve - Joli, örökké elégedetlen fejfájós asszony. Mióta leállt a Csavargyár, társadalmi kapcsolataik a szomszédaikra, és a volt kollégákra korlátozódnak. Feri sem gondolta volna azon a bizonyos szombat reggelen, amikor korán kelt, hogy horgászni menjen - hogy nyernek a lottón, amitől rettenetesen megváltozik az életük...

A 32. Magyar Filmszemlén (2001) a film megkapta a legjobb forgatókönyv és a legjobb férfi főszereplő díját.

 

„Az ébrenlét mögött” (2006, dokumentumfilm, színes, 40 perc)

operatőr: Ondecs "Mikiki" Miklós

rendező és vágó: Vereb Vean András

A film Huzella Péter és Zalán Tibor daláról kapta a címét. A dokumentumfilm korabeli filmfelvételek, fényképek és újonnan forgatott interjúk felhasználásával vezeti végig a nézőt azon a folyamaton, amely a kilencvenes évek elején vette kezdetét Tiszaújvárosban (az akkori Leninvárosban). Néhány fiatal a Mobil Klubból elvonult Szanticskára, ebbe a kihalásnak induló csereháti faluba, és ahogy belemerültek egy folktábor szervezésébe, majd megvalósításába…

A 36. Kelet- és Dél-Magyarországi Függetlenfilm Szemle legjobb dokumentumfilmje és a IV. Országos Helytörténeti Dokumentumfilm Szemle különdíja elismerését is megkapta.

 

Kispegy (2007, dokumentumfilm, színes)

operatőr: Ondecs Miklós, Hajdú Tibor, Czeglédi Tamás

rendező és vágó: Vereb Vean András

1970. augusztus 13-án indult Magyarországon a nagynyomású polietiléngyártás a TVK LDPE-1 üzemében, a KISPEGY-ben. A gyár 37 éves működése alatt több, mint 1.300.000 t alapanyagot gyártott a hazai és nemzetközi piac megelégedettségére. A film, a KISPEGY-ről kíván a teljesség igénye nélkül rövid korrajzot vázolni az alapításnál bábáskodók, az üzemben kezdetektől lelkiismeretesen dolgozók és a TVK mai vezetőinek segítségével.

 

A Mobil – egy vállalati pince történetéből (2008, dokumentumfilm, színes, 43 perc)

operatőr: Fazekas „Pamach” Sándor, Czeglédi Tamás

rendező, vágó: Vereb Vean András

Gyártó: Vean Produkció

„…A Mobil Leninváros (1991-től Tiszaújváros) ismert ifjúsági klubjaként kultúrprogramok helyszínéül szolgált. 1978-ban nyílt meg a Tiszai Vegyi Kombinát KISZ-szervezetének égisze alatt…1993-ban zárt be végleg. Egykori törzsközönségében a klub kulturális és közösségformáló hatása máig él.” A Mobil történetének megfilmesítése eredetileg Csorvási László Ábel producer ötlete volt, aki a nyolcvanas évek végén maga is vezette ezt a különleges klubot. A forgatás, gyártás során dokumentumfilmeknél szokatlan módon nagyvolumenű 3d-s technikát is alkalmaztak.

 

Képgaléria

 

Források, linkek:

Sodrásban
Létay Vera: A hagyomány és a jelen harmóniája - Gaál István: Sodrásban = Filmkultúra: 1976/4. sz. p. 68-71.
Keresztury Dezső: Gaál István: Sodrásban = Filmvilág, 1964/8. sz. p. 8-11.
Hoppál Mihály: A korszerű filmművészet sodrásában (Jegyzetek a Sodrásban című filmről) = Alföld 1964/6. sz. p. 563-564.
https://filmarchiv.hu/hu/alapfilmek/film/sodrasban

Leninvárosban forgatok
Dolecskó Kornélia: Forgatókönyv nélkül Leninvárosban: 1. Befejezetlen képsorok = Népszabadság 1977. szeptember 9. p. 8.
Dolecskó Kornélia: Forgatókönyv nélkül Leninvárosban: 2. Hogyan kezdődött? = Népszabadság 1977. szeptember 10. p. 8.
Dolecskó Kornélia: Forgatókönyv nélkül Leninvárosban: 3. Találkozások, vallomások = Népszabadság 1977. szeptember 11. p. 6.
Stőhr Lóránt: Akit Kocsedón felejtettek: beszélgetés Gere Margit dramaturggal = https://filmkultura.hu/regi/2004/articles/profiles/gere.hu.html

Panelkapcsolat
Zalán Vince: A mindennapok foglyai - Tarr Béla: Panelkapcsolat = Filmvilág, 1982/11. sz. p. 22-23. (https://filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=6913)
Csala Károly: Holtidő - Tarr Béla: Panelkapcsolat  = Filmkultúra, 1982/4. sz. p. 34-38.
Sághy Miklós: A szegénység arcai Tarr Béla filmjeiben = 2000, 2013/9. p. 21-27.

Széllel bélelt város
Filmévkönyv (1991): A magyar film egy éve. Budapest: Magyar Filmintézet, 1991. p. 75.

Szamba
Báron György: Repríz - Koltai Róbert: Szamba = Filmvilág, 1996/4. sz. p. 22-23.
Tóth Péter Pál: Szamba = Kritika, 1996./6. sz. p. 41-42.
Kristóf B. Attila: Szambázik a magyar = Új Kelet, 1996/93. sz. p. 8.
http://www.tiszaujvaros.hu/hireink-rss/14427-koltai-robert-a-hozzank-vissza-visszatero

Feri és az édes élet
Galambos K. Attila: Egy ország álma - Czabán György: Feri és az édes élet = Filmvilág, 2001/5. sz. p. 52-53.
Barna Imre: Állókép hallal - Feri és az édes élet, magyar játékfilm = Mozgó világ, 2001/7. sz. p. 101-102.
Takács István: Az édes magyar élet: a megvalósul a lottóálom = Magyar Nemzet, 2001/120. sz. p. 15.
https://filmvilag.hu/xista_frame.php?&cikk_id=3309

Találatok: 1859