A templomok az elmúlt évszázadokban a közlekedési utak főtengelyében, a településszerkezet meghatározó elemeként helyezkedtek el. Az egykori Leninvárosban a római katolikus hitélet gyakorlására és templomépítésre csak a rendszerváltás után nyílt lehetőség. A templom helyét a város főutcájának északi végén jelölték ki, alapkövét 1991. október 13-án tették le. A tervezési munkát városunk szülötte, Rátkainé Kiss Róza, s férje, Rátkai Attila építészmérnökök végezték. A tervezésnél alapvető szempont volt, hogy a panelépületek között a templom – a rendeltetésén kívül – egyszerű külsejével is felkeltse a figyelmet. Elrendezésében funkcionális, anyaghasználatában pedig a hagyományos megoldásokat alkalmazták a tervezők. Az épületre jellemzőek a vakolt, és a nyerstéglafelületek, a nyitott fedélszerkezet, a fa nyílászárók, a palafedés, valamint a kis fesztávolságok.
A templom háromhajós, keresztházas szerkezetű. Hatszáz négyzetméter alapterületű, 26 méter a toronymagassága. Háromszáz ülő és hatszáz állóhelye van. A falak téglából épültek, a tetőszerkezet anyaga fa. Az altemplomban temetkezési helyeket alakítottak ki: kétszáz koporsós, kétezer urnás temetkezési hely készült. A padokat, s a közel 15 millió forintot érő orgonát Németországból kapta a város.
A Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére épült templomot 1993. szeptember 19-én szentelték fel ünnepélyes keretek között. A templomnak három harangja van: a 827 kg-os nagyharangot Szent István király, a középső, 427 kg-os harangot Mindszenty József, Magyarország egykori érseke, hercegprímás tiszteletére szentelte fel ünnepi szentmise keretében dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke 1994. május 21-én. A harmadik, 250 kg-os lélekharang szeptemberben került a helyére. A keresztházban és a szentélyben lévő ablakok üvegének tervezője városunk szülöttje, Bráda Tibor, Munkácsy-díjas festőművész volt. A templom mellett épült plébániát 2000. október 23-án szentelte fel dr. Seregély István érsek. A templom előtti tér rendezésére 2001-02-ben került sor. Központi szobra a Józsa Lajos Szentháromság című alkotása, amelyet 2002. április 1-jén avattak fel.
Az 1993-ban átadott római katolikus templom a helyi rendelet szerint védett építészeti érték.
Képgaléria
![1991. október 13. - A római katolikus
templom ünnepélyes alapkőletétele Tiszaújvárosban](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_01.jpg)
templom ünnepélyes alapkőletétele Tiszaújvárosban
![1991. október 13. - A római katolikus
templom ünnepélyes alapkőletétele Tiszaújvárosban](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_02.jpg)
templom ünnepélyes alapkőletétele Tiszaújvárosban
![1992. ősze - A római katolikus templom építése](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_03.jpg)
![1992. ősze - A római katolikus templom építése](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_04.jpg)
![1992. december - Az épülő
római-katolikus templom Tiszaújvárosban](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_05.jpg)
római-katolikus templom Tiszaújvárosban
![1993. tavasz-kora nyár - A római
katolikus templom építése](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_06.jpg)
katolikus templom építése
![1993. nyara - Légi felvétel Tiszaújvárosról](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_07.jpg)
![1993. nyara - Légi felvétel](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_08.jpg)
![2000. - A római katolikus templom](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_09.jpg)
![2005. - A római katolikus templom](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_10.jpg)
![2005. december - Éjféli mise
a katolikus templomban](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_11.jpg)
a katolikus templomban
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_12.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_13.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_14.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_15.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_16.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_17.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_18.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_19.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_20.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_21.jpg)
![](/images/image/ertekeink/2022/rkt/rc_thumbs/thumb_rkt_22.jpg)