Beszédes helynevek

„A helynév vagy földrajzi név valószínűleg egyidős a civilizációval. A legkorábbi időktől a megfigyelések és a helyazonosítások tették lehetővé, hogy elődeink tájékozódni tudtak közvetlen környezetükben, illetve távolabbi vidékeken is. A vadászó embernek ismernie kellett azokat a helyeket, ahova érdemes volt csapdákat állítania, vagy ahol lesbe kellett állnia.

A halászok jól tudtak tájékozódni a vizeken és partokon egyaránt. A pásztorok emlékezetben tartották a legeltetésre alkalmas réteket. A tájismeretek lassan-lassan nevekben rögzültek, és ezt a tudást örökítették át az egymást követő nemzedékek.(1)


Érdemes megemlíteni azt is, hogy a településeken vannak olyan közterületek, amelyek még kaptak hivatalos nevet, viszont a közösség életében fontos szerepet töltenek be, ezért valamilyen formában nevesíteni kell azt, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy melyik területről beszélnek. Ebben az esetben valami jellegzetesség a névadás alapja, ami később akár a hely hivatalos nevévé is válhat. A közterületek épületek, intézmények is kaphatnak ragadványnevet.

A tréfás elnevezést könnyebbé teszi, ha a hely rendelkezik olyan különleges tulajdonsággal vagy „mássággal”, amely egyértelműen beazonosítja az adott területet, létesítményt. A városi szájhagyományban elterjedt elnevezések folyamatosan változnak: a régiek olykor elfelejtődnek, újak születnek. Éppen ezért fontos, hogy addig gyűjtsük össze ezeket ragadványneveket, amíg köztünk élnek azok, akik emlékeznek a régebbi tréfás elnevezésekre.

Kísérletet tettünk annak kiderítésére, hogy mi alapján keresztelték át a városlakók az egyes közterületeket, épületeket, intézményeket, ahol találtunk forrást a ragadványnév keletkezéséről ott bővebb információt találnak. A ragadványnevek keletkezésének körülményeit nem ismerjük, mert erről nincsenek feljegyzések; de sokszor a névből következtetni lehet az élcelődés eredeti okaira, indítékaira. Sok esetben csak ez utóbbi lehetőség állt rendelkezésünkre.

A ragadványnevek listáját folyamatosan bővítjük. Várjuk a városlakók ötleteit!

Ha van olyan fotója, amit szívesen megosztana másokkal, küldje meg nekünk! A beérkezett városfotókat névvel ellátva megjelentetjük az értéktár honlapján.


1. dr. Pesti Jánosné: Helyneveink érdekességei és tanulságai, népi magyarázatai: különös tekintettel a címben szereplő témakörnek az ifjabb nemzedékekkel való megismertetésére és a helynévi ismereteknek az iskolai tananyagba való beépítésére) = http://arkadia.pte.hu/fajlok/helynevek_pestine

Találatok: 204