A folyószabályozások előtt az alföldi területek túlnyomó része a Tisza árteréhez tartozott, amelynek élővilágát a folyó vize, az áradások alapvetően meghatározták. A vízviszonyoknak megfelelően jellegzetesen övezetes elrendeződésű növényközösségek alakultak ki, a Tiszát sok kilométer szélességben kísérték az ártéri erdők és mocsaras területek. A folyószabályozások után az ártér jelentős része a mentett oldalra került, az élővilág - elsősorban az áradások elmaradása és a mezőgazdaság térhódítása miatt - átalakult.
A folyót kísérő ártéri életközösségek jórészt a hullámtérbe szorultak vissza. Ennek ellenére az Alföld ökológiai rendszerében a Tisza folyó és hullámtere, illetve a kapcsolódó ártéri maradványok központi szerepet töltenek be, a táji szinten működő biológiai rendszer gerincét adják. Tiszaújváros tiszai szakaszán jelenleg idős, kőris elegyes erdőállomány két foltban, összesen 24 hektár kiterjedésben található. Ez az élőhelye két veszélyeztetett fajnak a díszes tarkalepkének (Euphydryas maturna) és a vöröshasú unkának (Bombina bombina). Tiszaújváros külterületén lévő keményfás ligeterdőt Natura 2000 területté nyilvánította „Tiszaújvárosi ártéri erdők” elnevezéssel. A kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területnek megfelelő erdőgazdálkodási szabályokat ír elő a keményfás ligeterdő és a díszes tarkalepke (Euphydryas maturna) védelme érdekében.
A Morotva-holtág Szederkény északi határát mintegy pajzsként védte az egykori környék legnagyobb tava, a Morotva, a sűrű Boglér és Dézs-erdők, illetve a Tisza folyó. A Morotva szláv eredetű szó, magyarul holtágat jelent. A Morotva a szederkényi közbirtokosság közös tulajdona volt, míg a Morotva déli és keleti sávja Szederkény községé. Már az első katonai felmérés készítőinek is szembetűnő lehetett a Morotva jellegzetes sarló formája, amely eredetileg a Tisza egyik holtága volt. A holtág nyilvánvalóan a folyómeder utolsó megváltozásakor alakult ki, de sem feljegyzés, sem szájhagyomány nem maradt fenn arról, hogy ez mikor történt. A Morotvát még a harmadik katonai felméréskor is (1883) viszonylag nagy kiterjedésű tóként ábrázolták. Napjainkban nagyon jól kirajzolódik a sarló egykori kontúrja, melynek nyugati csúcsa csaknem elérte a Tiszát. A Morotva vizét egyetlen csatorna vezette le a Tiszába, melyet ma Fok-csatorna néven ismerünk. A Fok-csatorna jelenleg is ugyanott távozik a Morotvából, ahol egykoron, viszont nyomvonala a Fokhídtól keletre tart, és nem délre, mivel az új erőmű építésekor a medrét újra ásták. A 20. században a Morotva kiszáradt és szinte teljesen visszahúzódott. Sarlója, a gátról is jól láthatóan, a városi Dísztó méretéhez hasonló mocsaras tóvá szelídült.
Képgaléria
Források, linkek
Tiszaújvarosi ártéri erdők különleges természetmegőrzési területek Natura 2000 fenntartási terve és a Natura 2000 fenntartási terv készítését megalapozó dokumentációja
Tiszaújvarosi ártéri erdők célkitűzések
Ökológiai állapot felmérő adatlap
Tiszaújvarosi ártéri erdők
Zabos Géza: És holnap?: „Vizek, halak, horgászok” = Tiszaújvárosi Krónika 1992/49. sz. p. 6.
Ferenczi László: Nem úszik el a sziget = Tiszaújvárosi Krónika 1993/35 sz. p. 1.
Dr. Kákóczki Balázs: A szederkényi uradalom történeti földrajza. Tiszaújváros Város Önkormányzata: Grafol Print Kft., 2016. p. 80-86.
Térkép