Aranypart / Szőke Tisza

Kép7Az egykori Aranypartot teljesen benőtte a növényzet és a vízszint is magasabban van.Az itt élő emberek életét és sorsát a Tisza folyó határozta meg, A folyószabályozások előtt az alföldi területek túlnyomó része a Tisza árteréhez tartozott, amelynek élővilágát a folyó vize, az áradások alapvetően meghatározták. „Elmondások alapján az itteni homok színe az aranyra emlékeztette az embereket, így kapta az Aranypart, vagy Sárgapart nevet, ami a Tisza bal partján, részben a mai Tisza-szigettel szemben fekvő, kb. 1 km-es partszakasz volt. Bár egyik térkép sem jelzi, a szederkényiek számára több okból is különös jelentőséggel bír: egyrészről itt volt a szederkényi Tisza-rév utolsó állomáshelye, másrészről itt forgatta Gaál István Sodrásban című filmjének (1964) néhány jelenetét. Mindezek mellett kedvelt fürdőhely is volt, ami a film cselekményében ugyancsak fontos szerepet kapott.

A film alapján a Tisza ezen szakasza akkoriban teljesen másképp nézett ki. Medrében a vízszint jóval alacsonyabban volt, mint ma, így több homokpadra is rá lehetett sétálni. A partot könnyen omló homokfalak alkották, ezek akár a 8-10 m-es magasságot is elérték. A növényzet korántsem volt rajta olyan sűrű, mint napjainkban, és jól be lehetett látni. Azonban miután 1973-ban felépült a kiskörei duzzasztógát, az Aranypartot elöntötte a víz.(1)

A terület másik elnevezése az Aranypart mellett a Szőke Tisza volt. Az 1952-ben alakult termelőszövetkezet is ezt a nevet vette fel, amely 1994-ben szűnt meg.


 [1] Kákóczki Balázs: A szederkényi uradalom történeti földrajza. Tiszaújváros: Tiszaújváros Város Önkormányzata, 2016. p. 98-99.

Találatok: 131