2020. szeptember 5-én harmadik alkalommal szerveztük meg Értékséta a természetben című programunkat. A készenléti lakótelep, a „Sajó-csatorna”, valamint a Tisza-sziget rövid történetét Kitka Zsuzsa testületi titkár, a Tisza-sziget élővilágát pedig Soós Gábor természetvédelmi mérnök mutatta be a résztvevőknek. Helytörténeti kirándulásunk a Tájházban ért véget.
Túránk első állomása a Tiszapart városrészben található Honvéd út volt, amely az erőmű építésénél elszállásolt szovjet katonákról kapta a nevét. A résztvevőkkel először a Tiszapalkonyai Erőmű Vasas Egyesület salakos focipályájának helyét kerestük fel az egykori III-as telep barakkjainak határában. Ugyanis az erőmű építésének kivitelezőit ilyen típusú szállásokon helyezték el. Közel 3 ezren éltek a barakkvárosban, ahol pezsgő élet folyt. Napjainkban már csak egy barakk áll, amely a kutyaiskola területén látható.
Következő állomásunk a „Sajó-csatorna” volt. A Sajó hajózhatóvá tételére a XX. század folyamán több terv is készült, amelyek teljes megvalósítását a két világháború, majd a pénzhiány akadályozta meg. 1943-ban Tiszapalkonya határában Horthy Miklós első ásóvágásával kezdődött meg a Sajó-csatorna építése. A „nagy borsodi vállalkozás”-ra ma már csak a félig elkészült palkonyai hajózsilip és az üzemek közé bekúszó, mindössze 4,2 km hosszú „Sajó-csatorna” emlékeztet. Az egykor jobb sorsra hivatott csonka szelvény feladata napjainkban az üzemek szenny- és csapadékvíz-elvezetésében merül ki.
A túra résztvevői megismerhették a Tiszapart városrész rövid történetét. Az erőmű készenléti lakótelepéről a Minisztertanács 1954. június 11-i ülésén döntöttek. A lakótelep elhelyezésére több lehetőség is szóba került. Végül a lakótelepet az erőmű északkeleti oldalában jelölték ki, az erőműbe és a Tiszapalkonyára vezető közutak által lezárt háromszögbe. A készenléti lakótelep építésekor a füzesabonyi kultúra temetőjét fedezték fel. A leletmentés során feltártak 7 középbronzkori, füzesabonyi kultúrába tartozó zsugorított csontvázas sírt. A régészek megállapították, hogy a lakótelep nagy kiterjedésű bronzkori temető fölé épült. 1956-ban kezdődött a terep előkészítése, majd az emeletes épületek alapozása. Az első háromemeletesbe 1957 nyarán lehetett beköltözni. A készenléti lakótelep végleges lakásszáma 88 lett.
Gyalogtúránk következő állomása a Tisza-sziget volt. Az új erőmű megépítésének alapgondolata a Kelet-Magyarországra telepítendő kőolajfinomítóval kapcsolódott össze. Az új, olajtüzelésű erőmű a Tisza árterén épült fel. Az erőmű építési munkálatai 1972-78 között zajlottak, ez alatt építették az üzemvízcsatornát. A csatorna építésének eredményeként alakult ki a Tisza-sziget mai formája.
Kitka Zsuzsa
testületi titkár
![A Tiszapalkonyai Erőmű Vasas Egyesület<br />salakos pályája a III-as telep barakkjainak határában](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_01.jpg)
salakos pályája a III-as telep barakkjainak határában
![A Honvéd úton a Tiszapalkonyai Erőmű<br />Vasas Egyesület egykori pályájánál](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_02.jpg)
Vasas Egyesület egykori pályájánál
![A Honvéd úton](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_03.jpg)
![A háttérben látható épület az erőmű<br />építésénél elszállásolt szovjet katonák<br />szálláshelyéül szolgált](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_04.jpg)
építésénél elszállásolt szovjet katonák
szálláshelyéül szolgált
![Útban a Sajó csatornához](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_05.jpg)
![A Sajó csatornánál](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_06.jpg)
![A Sajó csatornánál](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_07.jpg)
![A Sajó csatornánál](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_08.jpg)
![A Tisza-szigeten](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_09.jpg)
![A Tisza-szigeten](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_10.jpg)
![A Tisza-parton](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_11.jpg)
![A Tisza-parton](/images/hirek/2020/ertekseta/rc_thumbs/thumb_eseta_12.jpg)