Kőszegi György sportteljesítménye

1977. Kőszegi György az LMTK súlyemelő szakosztályának lepkesúlyú versenyzője 1Kőszegi György 1950. szeptember 12-én született Nyíregyházán. Pályafutása 1965-ben indult a Nyíregyházi Kinizsiben, majd 1970-ben átigazolt a Debreceni Honvédhoz. 1972-ben leszerződtette a leninvárosi MTK (Olefin SC), ahonnan 1982-ben vonult vissza. Lepke- és légsúlyban indult. 1980-tól raktárosként és targoncakezelőként dolgozott a Tiszai Vegyi Kombinátban. Tiszaújvárosban élt 2001. december 11-én bekövetkezett haláláig.

Tiszaújváros sporttörténetében Kőszegi György súlyemelő szerezte meg a sportegyesület első magyar felnőtt bajnoki címét, ő volt a település első olimpikonja. Olimpiai ezüstérmes, világbajnoki és Európa-bajnoki dobogós, helyezett, számtalan nemzetközi verseny győztese, világcsúcstartó, sokszoros bajnok, hosszú éveken keresztül a magyar és a tiszaújvárosi súlyemelő élet meghatározó személyisége volt. 1974-ben megdöntötte a lepkesúly világcsúcsát szakításban (106 kg). Legnagyobb sikerét az 1976-os montreali olimpián érte el, amikor az 52 kilogrammosok súlycsoportjában 237.5 kilogramm összteljesítménnyel ezüstérmet szerzett. 1974-ben, 1976-ban 1977-ben az Év súlyemelőjének választották.

Az ő sporteredményei előtt tisztelegve indították el a nevét viselő emlékversenyt, amely ma már hagyományosnak számít. Tiszteletére a Tiszaújvárosi Sportcentrum súlyemelő csarnokának homlokzatán emléktáblát avattak 2015-ben. Teljesítményének elismeréseként utcát neveztek el róla Tiszaújvárosban.

1977. Kőszegi György az LMTK súlyemelő szakosztályának lepkesúlyú versenyzője 1.1. 2

1977. Kőszegi György az LMTK súlyemelő szakosztályának lepkesúlyú versenyzője 1

1977. augusztus Az LMTK súlyemelő szakosztályának válogatott versenyzői edzés közben 1.1. 1