Megnyílt a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőt bemutató kiállításunk

2025. november 18-án nyílt meg az Ismerjük meg helyi értékeinket! kiállítás-sorozatunk következő tárlata, amely a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő történetét és rendezvényeit mutatja be.

Mátyás Zoltán, a Testület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében röviden összefoglalta a Tiszaújvárosi Értéktár elmúlt 10 évét.

A köszöntő után a vendégek megtekinthették imázsfilmünket, melyet településünk értékeinek és az értéktár jelentőségének bemutatása és szélesebb körben való népszerűsítése inspirált. Majd ezt követően a Tisza Média Kft. által készített értéktár történetét bemutató alkotást láthatta a közönség.

2017-től adományozunk oklevelet a megőrzendő helyi értéknek minősített, és a települési értéktárba felvett helyi nemzeti értékek képviselőinek. Az okleveleket Mátyás Zoltán a Tiszaújváros Települési Értéktár Testület elnöke adta át a díjazottaknak.

A kiállításon november 24-ig tekinthető meg dr. Alexa Zsolt, a több szakmai díjat is nyert Minusplus Generáltervező Kft ügyvezetőjének, vezető építész tervezőjének Megállótörténetek című installációja, amely elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját. Az alkotás az „Arculat és Hangulat” projekt keretében készült. Az alkotó röviden ismertette műve születésének történetét.

Az ünnepség végén Kósa-Tóth Zoltán a TiszaSzolg2004 Kft. ügyvezetője nyitotta meg az értéktár idei kiállítását.

A gyógyfürdőt bemutató tárlatot kiegészíti a 10 éves Tiszaújvárosi Települési Értéktár gyűjteménye, melyet a Hamvas Béla Városi Könyvtárban 2025. december 19-ig nézhetik meg az érdeklődők.

A kiállításhoz kapcsolódóan rendezzük meg december 4-én az Élményséta Szeder Kunóval című programot, amelyen az érdeklődők a könyvtár és a Tisza Tévé kulisszatitkaival ismerkedhetnek meg.