Értéktári kiállítás megnyitó

Tiszaújváros tárgyi és szellemi örökségének egy szeletét hozta közelebb az emberekhez a települési értéktár tárlata. Kiállításunk célja, hogy visszatekintsen és megmutassa a valódi értékeinket, azt hogy a településen milyen tárgyi emlékek, szellemi és kulturális kincsek találhatók.

2023. november 14-én nyitottuk meg Ismerjük meg helyi értékeinket!: A tiszaújvárosi templomok című kiállításunkat. A tárlaton az értéktárba már bekerült 3 templom – a tiszaszederkényi református, a római és a görögkatolikus – mellett a kiállított anyagban szerepel még a Tiszaújvárosi Református Templom, melyet a közeljövőben tervezünk felvenni az értékeink közé.

Mátyás Zoltán, a Testület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Köszöntőjében bemutatta a Tiszaújvárosi Értéktár munkáját, a megnyitón résztvevőket pedig a helyi értékek gyűjtésében való együttműködésre biztatta.

A köszöntő után a vendégek megtekinthették a Tiszaújvárosi Értéktárat bemutató imázsfilmünket. Kisfilmünket településünk értékeinek és az értéktár jelentőségének bemutatása és szélesebb körben való népszerűsítése inspirálta.

A kiállítást Koscsó Lajos, tiszteletbeli városvezető és egykori városvezető nyitotta meg. Beszédében röviden említést tett a templomok építésének történetéről beszélt és méltatta az egyház közösségformáló erejét.

A kiállítást a Hamvas Béla Városi Könyvtárban 2024. január 12-ig nézhetik meg az érdeklődők.

Találatok: 219