Gyetvay Iván munkássága

gyi logo1930. július 28-án született Veszprémben. Édesapja hivatásából adódóan négy éves korában Sopronba költöztek. Itt végezte el az elemi iskolát, majd a gimnázium első két osztályát, Szombathelyen érettségizett, majd ezt követően fél éves "kényszerpihenő" után segédmunkásnak állt a helyi cipő-nagykereskedelmi vállalatnál. Kisebb kitérőket követően 1951-ben könyvelői munkát kapott a szombathelyi gyümölcskereskedelmi vállalatnál.

Még ebben az évben munkaszolgálatra hívták, ahol megismerkedett a villanyszerelő szakmával. Első munkahelye az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár volt. 1962-ben az akkori Tiszaszederkényben vállalt állást a Tiszai Vegyi Kombinátnál diszpécserként. 1971-ben - 41 évesen - szerzett diplomát, majd 7 évvel később megvédte szakmérnöki diplomamunkáját. 1974-ben megbízást kapott az akkor alakuló Munka- és Tűzvédelmi Osztály vezetésére. 1990-ben, a Villamosenergia Főosztály üzemvezetőjeként ment nyugdíjba. 2005. augusztus 30-án hunyt el. 1968-ban kapcsolódott be a tiszaszederkényi természetjárók mozgalmába, 1988-tól az Olefin SC Természetjáró Szakosztály vezetője lett. Szervezésében kezdődött az országos egyéni Tájékozódási Túrabajnokság, s ő indította el az "500 km Borsod-Abaúj-Zemplén megye vízi útjain" elnevezésű versenyt. 1991-ben megalapította a "Bükk 900-as csúcsai" jelvényszerző túrát. 1988-tól minden évben szervezett gyalogos, kerékpáros és vízi túrákat. Nevéhez kapcsolódik az 1223. sz. Tisza Cserkészcsapat újjászervezése. Munkássága elismeréseként 1999-ben Pro Urbe Életműdíjat kapott. 2005. augusztus 30-án hunyt el.

Kitüntetései:
• 1999 Pro Urbe Életműdíj
• 2000 Év Nyugdíjasa (A Tiszaújvárosi Krónika által meghirdetett szavazáson)
• 2002. december 14. - gróf Teleki Pál emlékérem a Magyar Cserkészszövetség fennállásának 90 éves jubileumára

Képgaléria

Források, linkek

Az üzemeltetés és importkiváltás gondjai egy nagyüzemben In: Magyar Elektrotechnikai Egyesület XXXI. Vándorgyűlés: Miskolc, 1984. augusztus 23-24. Budapest: Magyar Elektrotechnikai Egyesület, [1984]. p. 34-38.
Robbanásbiztosvillamos berendezések javításának helyzete Magyarországon. In: III. Vegyipari karbantartási kollokvium előadásai: Szolnok, 1979. február 20-22. II. kötet. [Szolnok]: GTE Szolnoki Területi Szerv. [1979]. p. 231-248.
Az ősök emlékezete…: természetjárás = Leninvárosi Krónika 1991/2 p. 12.
Fiatalok a Tiszaparton: víztúrázás = Tiszaújvárosi Krónika 1993/25 p. 8.
Kiállítás 80 év történetéről: „tudtad, hogy ez is cserkész volt?” = Tiszaújvárosi Krónika 1994/3 p. 8. 

Róla szóló irodalom: 
Gyetvay Iván = Leninvárosi Krónika 1990/12 p. 6.
Ágyból a Bükkbe: tiszaújvárosi emberek: Gyetvay Iván = Tiszaújvárosi krónika 1993/26 p. 5.

 

Találatok: 3440